2013. október 4., péntek

7.#rész /Gondolatmenetek/

     Na hali!! Most annyira rossz a kedvem, hogy David elment.. Nem csak ti vagytok letörve emiatt, mint a bili füle. :D Ja, de amúgy igy, hogy nem minden happy, meg tudom mutatni egy másik irói képességem is. :) Remélem tetszeni fog.Ezt nagyon ijesztőnek szánom, ezért csak saját felelősségre olvassátok!!

                                                                                                                 *DoRcs

     Az utca hidegen, és sötéten tárult elém az úttestről..
     Sok kérdés kavargott a fejemben, de egy mindengyiknél hangosabb volt: Hol a büdös francban vagyok?? És akkor esett le nekem, az utca hideg, üres úttestjén ültem. Nem tudtam miért vagyok ott.. Vagy hogy kerültem oda. Csak egyet tudtam: az az alak baromira közeledik felém.
      Nem volt valami szimpi, de azt se mondom, hogy féltem tőle. Semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem. Csak jött közelebb, és közelebb. Nem láttam még soha életemben, de valami azt súgta ismerem. Mikor csak két méternyire állt tőlem, felemelte a fejét és rám mosolygott. A felismerés villámcsapásként ért utol.
      Victoria.
      -Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim?-mondta egy erőltetett mosoly kiséretében.
      -Mit akarsz tőlem?
      -A kincsem akarom, Rose!! A kincsem!! Ami megvéd téged, hogy ne legyél hulla idő nap előtt!!-orditotta a képembe. Van pofája? Komolyan azt hittem lekeverek neki egyet.- Mert ugyebár, most nincs itt a kis David, hogy megvédjen. Milyen nagy kár, nem igaz Rose?- kérdezte mézes-mázos hangon.
      -A nevem nem Rose, te szerencsétlen ribanc!! Hanem Sorelle!! Elbetűzzem?? S-o-r-e-l-l-e.- orditottam. Láthatóan meglepődött.- Amúgy is, attól, hogy David nincs itt én is megtudom védeni magam.
      -Nem érdekel, hogy megtudod-e védeni magad. Csak add ide a nyakláncot.-mordult rám.
      -Nem.
      -Ha nem adod ide én veszem el.-na most ezt ki nem szarja le? Az a helyzet, hogy bazira nem tudja elvenni tőlem, mivel hogy nálam van.Ami azt jelenti, ha hozzám ér, leharapom a kezét.Szóval velem aztán ne szórakozzon.
      -Sok sikert.-vigyorogtam.Egy pillanat alatt előttem állt és eszelősen vigyorgott rám.Egy éles fájdalmat éreztem a hasam közepén, és nem, nem éhes voltam.Lepillantottam, és megláttam, hogy Victoria egy kést fog a hasamhoz, abból pedig egy jó nagy adag vér folyik.Mire felpillantottam, már nem láttam senkit, csak egy elmosódó képet a világról.A lábaim nem engedelmeskedtek már nekem, igy a földre rogytam.A vér egyre csak folyt a hasamból.
      -Sorelle, Sorelle, ébredj fel!!Nem halhatsz meg!!-hallottam a hangokat körülöttem.Próbáltam kinyitni a szemem, nem sok sikerrel.Aztán néhány másodperc múlva kómásan pislogtam a világba.Először Tom-ot, aztán Randy-t, és a többieket vettem észre.
      -Mi történt?-kérdeztem, az állapotomon semmi nem változott, még mindig nagyon sajogott a hasam.
      -Elájultál, és nagyon vérzik a hasad.-az emlitett területre szoritottam a kezem.Tom és a többiek mind aggodalmas arcokkal bámultak le rám.
      -Vigyetek már arra a kibaszott orvosi rendelőre!!-orditottam el magam.Ennyire senki nem lehet uborka agyú!Itt fekszek a földön, ölmik belőlem a vér, és ezek meg bámulnak rám, mint a ma született bárány.Tom és Randy karjai fonódtak körbe rajtam, és emeltek fel engem.Gyorsan a rendelőbe értünk, és lefektettek egy ágyra.Innen minden homályos, biztos a morfiumtól.Azt tudom, hogy olyan volt, mintha parazsakat tettek volna a hasamba.A tűz egyre csak nagyob lett, és egyre jobban égetett.Olyan volt, mintha valaki tábortüzet vert volna a gyomrom közepében.
      A fájdalom kezdett csillapodni és már éreztem több testrészemet is.Már meg-meg hallottam a körülöttem lévő hangokat is.Sok ember beszélt a szobában, és sokan fel-fel szisszentek.Próbáltam kinyitni a szemem, de nem volt hozzá erőm.Pár percel később lassan, de kezdtem kinyitni a szemem.A fehér fény, ami körülvett nagyon sértette a szemem.Ezért hunyoritottam.A körülöttem lévők mind mozgolódni, meg sutyorogni kezdtek.Lassan nagyobbra nyitottam a szemem.Körültekintettem, az összes osztálytársam, és tanárom engem figyelt.
      -Mi történt?-kérdeztem halkan.Próbáltam felülni, de nem sikerült, mivel a fájdalmam egyből visszatért.
      -Este, miután elaludtál, kimásztál az ágyadből és becsukott szemmel elindultál ki az ajtón.Mi követtünk téged, aztán az útra is kimentél.Elkezdtél kiabálni valakivel, aki nem is volt ott.Aztán egyszer csak el kezdtél vérezni.Most meg itt vagy.-mesélte el Randy.
      -Nem, nem lehet!Volt ott valaki!És tudom, hogy ki volt ott.Victoria.Igen, bizony ő volt!És tudod mit keresett?A nyakláncom!-vettem elő a medált.-És nem csak úgy el kezdtem magamtól vérezni, hanem ő sebezett meg.-Randy és a többiek mind nagy szemekkel néztek engem.De amit mondtam az igaz volt. Lehetséges lenne, hogy Victoriát csak az látja, akit akar, hogy lássa..?Nem tudom, lehet.De ez már csak egyre rosszabb lesz, ebben biztos vagyok.És az lehet, hogy nem élem túl, ha még egyszer meg próbál ölni. Az életem tisztára olyan lett, mint egy horrorfilm.Én, mint áldozat, és Victoria, mint a pszichopata gyilkos. Igazán lehetne az életem egy horrorfilm megihletője, ezzel a cimmel: "Sorelle, aki nem élte túl".És sokan meg is néznék..Az első sorban tuti Sara ülne, meg csicskásai..Dehát még nem haltam meg, még nem adtam fel, és még túléltem.De hogy mit hoz a sors, azt nem tudom, és nem is akarom megtudni.Sokkal inkább az izgat, hogy jobban legyek, és éljek úgy, mint egy átlagos tini, mint eddig.De ez egy lehetetlen kérés lenne a részemről.Ami soha sem lelne meghallgató, és megértő fülekre.Igy ezt a változatot el is vethetjük.A második változat, hogy kinyirom Viktoriát egy "kalasnyikovval", de azt meg honnan szerzek?Akkor legyen a harmadik változat, hogy megpróbálom túléni.Aminek igen csekély az esélye.De a remény hal meg utoljára, nem?
      -Szóval, Victoria benézett hozzád látogatóba?-kérdezte Kyle.
      -Valahogy úgy.. És még meglepetést is hozott.-mutattam a hasamra.-Meddig kell még itt maradjak?-kérdeztem.
      A doktor a kórlapomra nézve megszólalt.-Úgy négy percig még.-ohh ez csodás, máshol mindig kell maradjak egy-két napot.Dehát én annyira nem szeretem a korhzakat, na jó, utálom őket.Amin nem kell nagyon csodálkozni..Az anyukám egy kórházban halt meg, igazából az orvosok megmenthették volna, csak azt hitték nem tudjuk majd kifizetni, és igy hagyták(!!!!!) meghalni..Komolyan a felháborodás szintjére kerültem akkor, és mivel ez nem valami emberséges lépés, beperepltük őket.Apám azóta minnél jobban fizető állásokba kezd bele, hogy ha esetleg ez velem is megtörténik, meg tudjon menteni.Szeretem aput, de néha annyira túlreagál mindent, és annyira meg akar nekem felelni, még mindig néha kételyei vannak affelől, hogy mindent jól csinál-e.Ő a legklasszabb apu a Világon, jobbat el sem képzelhettem volna.De most had dumáljak egy kicsit arról milyen volt találkozni Victoriával.Különösebben nem ijedtem meg tőle, csak a frász bennem volt, hogy hülyén és unalmasan fogok meghalni, ami ugye nem nagy teljesitmény tőlem.Ugyebár sokminden van például a bakancslistámon is.Például nem meghalni egy pszichopata állat miatt, akinek a nyakláncom kell.Hát ha valakinek elmondanám, hogy egy gyilkos csaj üldöz, és el akarja venni tőlem a nyakláncom, kiröhögne.Még szép, hogy igen.
      Újból körülnéztem, és a tömegben megláttam Mike-ot is, a végzős fiút, aki szomorú mosollya az arcán nézett engem.Rámosolyogtam, ő meg elpirult.Nem tudom mi ütött belém, vagy hülye voltam eddig is, és halucináltam, vagy komolyan a háta mögött áltt Viktoria.A szemeim elkerekedtek, és nem kis meglepetésre a kezembe kerülő első tárgyat felé hajitottam-ami egy váza volt.Mike villámgyorsan legugolt, a többiek pedig hitetlenkedve néztek rám.
      -Jól vagy, Sorelle?-kérdezte Randy ijedten.
      -Ti nem látjátok?-kérdeztem a fejem kapkodva.
      -Kit kéne lássunk?-értetlenkedett tovább Chad is.
      -Hát Viktoriát!!Ott állt Mike mögött.-vittem egyel lennebb a hangnemet.Mindenki csodálkozva nézett a fiú felé és valamennyien megrázták a fejüket.Nem látják.. Ami igen nagy kár.
      -Mi nem látjuk, Sorelle.-rázta a fejét Larry.
      -Tudom.. És azt, hogy miért nem.Viktoriát csak az látja, akit akar, hogy lássa.Ezzel akarja elhitetni veletek, hogy megbolondultam..-babráltam folyamatosan az ujjaimmal.Hirtelen megint megláttam, csak most közelebbről.Viktoria a nyakamban lélegzett, és eszelősen nézett rám.Rámosolyogtam és halkan megkérdeztem tőle.-Nem lehetne, hogy nem lihegsz a képembe?-mire kimondtam a nyakamhoz kapott és fojtogatni kezdett.Nem igazán keptam levegőt.A csuklójára téve a kezem, a hüvelykujjam az ereibe vájva rávigyorogtam.A vére a takarómra csöpögött, lemoshatatlan nyomot hagyva az anyagon.A szoritása enyhült, hirtelen elkapta a kezét és eltűnt.A szobában mindenki lesokkolva nézett rám.
      -Itt volt.-állapitotta meg DarCy.
      -Bizony, itt volt.Most már elmehetek innen?-kérdeztem türelmetlenül.A doki csak bólintott, én meg lassan kimásztam az ágyból.Randy és Larry egyből mellém pattantak, és segitettek lábra állni.A szobáig felkisértek, az ágyamra pedig ráfektettek.
      -Kösz, fiúk.-mosolyogtam rájuk.Ők csak bólintottak egy mosoly kiséretében.Értékeltem azt, hogy nem kérdezősödnek, és tiszteletben tartják, hogy nem vagyok képes erről az egészről beszélni.Amúgy sem válaszoltam volna neki.
      Semmi erőm és életkedvem nem volt, ahhoz meg főleg nem, hogy egy pszichopata gyilkoselméjű lány tönkretegye az életem.Nem akartam úgy meghalni, hogy nem látnám a számomra mindent jelentő személyt.Nem gondoltam bele milyen is lehet ez... És egyenlőre nem is érdekelt.
      Az orvos azt mondta nem szabad három napig suliba járnom, úgyhogy elküldtem Tomot a bevásárlóközpontba rajzfüzetért és ceruzáért.Imádtam rajzolni, kiskorom felét rajzolással töltöttem.Emberek arcát szerettem legjobban rajzolni, mert azt sosem ronthatja el az ember.Mert mindenkinek más és más, különböző dolgoktól szép.A padlás otthon tele van a rajzaimmal amit édesanyám arcképével töltöttem be.Imádtam az anyám arcát nézni, mert mindig meglepett a szépsége.És ahányszor ránéztem gyönyört láttam rajta.Most is egész nap nézném.David arca is pont ilyen hatással van rám minden egyes alkalommal amikor ránézek.
      Sosem gondoltam volna, hogy minden jó amit átéltem feledésbe burkolózik egy gyötrelmes, végső hiba miatt.Nem is vettem észre, csak akkor amikor már a pólóm felső része is vizes lett, hogy sirok.A sok negativ dolog ami mostanában történt velem megtette a hatását.Nem sok okom maradt már arra, hogy gyarapitsam az élők számát a földön.Csak a családom, a barátaim és David volt az amiért még volt okom élni.
      Tom elég hamar megjött az üzletből ezért próbáltam letörölni a könnycseppeket a szemem aljából.Nem túl sok reménnyel, hiszem Tom majdnem mindent tud rólam.Egyből észrevette, hogy vörös a szemem alja.
      -Mi történt, valami baj van?-kérdezte aggódóan.
      -Semmi, csak gondolkodtam és eszembe jutott David és már arra sem emlékszem hogyan nézett ki.Ami tőlem elég gyenge teljesitmény, ezt te is tudod.-mutattam rá.Tom leült az ágyam szélére.
      -Mielőtt David elment megigértette velünk, hogy vigyázni fogunk rád.Azt mondta nagyon fogsz hiányozni neki.Tudod, hogy mi mindenben melletted állunk.Mind nagyon szszeretünk téged és meg kell értened, hogy semmi sem tarthat örökké.David vissza fog jönni, de csak idővel.Meg kell értened a döntését és tolerálnod kell azt.-és ezt utáltam az egészben, hogy ez nem az ő választása volt, hanem az apjáé.
      -Tom, az nem az ő döntése volt.Hanem az apjáé, tudom, hogy igy is tolerálnom kell, de akkor is.Ez nem igazság senkivel szemben.David nem akart elmenni, és tudom, hogy itt bizhatok, csak úgy érzem elvesztettem egy részét at életemnek.-és igy is volt, David meghatározó egyéniség az életemben és nem szivesen engedem el.És a legrosszabb az egészben, hogy ő sem akart elmenni.És em akart itthagyni és fájdalmat okozni.Nem tehet róla, hogy az apja ráeróltetett egy másik elit iskolát.
      Nem akartam mást ebben a pillanatban, csak a karjaiban lenniés érezni azt, hogy megvéd és minden rendben lesz.El akartam hinni, hogy minden örökké tart, hát nem.És ahogy rájöttem a jó dolgok sosem tartanak örökké.El akartam hinni, hogy ha most azt kivánnám David eljönne ide és meg nem történtté tehetnénk a dolgokat.De ez az élet, nem pedig Disneyland, ahogy az egyik magyartanárnőm mondaná, az élet szivás.Hát az.
      -Sorelle, jól vagy?-kérdezte Tom.
      -Jól leszek, csak nem most..

David szemszöge

     Nem lehet igaz!Itt ülök apám rphadt kocsijában és semmit nem tehetek azért, hogy visszamenjek Sorellhez.Nem tehetem meg.Apám azt mondta bántani fogja Őt ha nem megyek vele.Tudta, hogy fontos nekem..

     Na hát, itt a vége!:) Vége lett ennek a résznek is és hát mondjam ki őszintén, megkönnyebültem.Sokat bajlódtam vele, de azért remélem örültök majd neki!:) A kövi részt soká fogom hozni, de tartsatok ki!Remélem tetszett ez a rész is!Addig is puszi mindenkinek!!:):*

*DoRcs

2 megjegyzés:

  1. juuujjj naggyon naggyon jóó réész naggyon várom a kövit
    puszii Evii

    VálaszTörlés

köszi, hogy komiztál!! *DoRcs